Besurrant, lebukott

2015. 11. 05., cs - 12:32
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett megzavarta a gyanúsítottat és visszatartotta a járőrök kiérkezéséig.

Lopás vétség elkövetésével gyanúsítja a Tatabányai Rendőrkapitányság V. A-t. A tatabányai férfi 2014. november 26-án épp értékek után kutatott egy lakásban, amikor a tulajdonos tetten érte őt. A sértett először azt hitte, a felesége érkezett haza. Üdvözölte is, de választ nem kapott, ezért ébredt benne gyanú, hogy idegen lehet a lakásban. A sértett a tettest visszatartotta és értesítette a rendőrséget. A helyszínre a Készenléti Rendőrség egyik egysége érkezett meg elsőként, ők fogták el és állították elő az 53 éves gyanúsítottat.

 

Kihallgatásán V. A. elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy a városban sétált. Mikor a sértett otthonához ért, benyitott a kapun. Maga is meglepődött, hogy az ajtót nyitva találta. Gondolta, ha már ilyen könnyen megy a bejutás, megpróbál pénzt, ételt és cigarettát szerezni. Az előszobában megtalálta a sértett táskáját, amit átkutatott. Ekkor érte tetten a tulajdonos, majd pár perccel később a rendőrök előállították őt a Tatabányai Rendőrkapitányságra. A férfi ellen folytatott büntetőeljárást a rendőrség 2015. november 4-én befejezte, és vádemelési javaslattal továbbította a Tatabányai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.