Belvárosi rablás
A Kecskeméti Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/B%C3%A1cs01_2.jpg?itok=YEfvtakD)
Mint arról korábban beszámoltunk, 2018. augusztus 5-én 2 óra körül rablásról érkezett bejelentés a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A nyomozás adatai szerint Kecskemét belvárosában, az egyik Rákóczi úti padon alvó 75 éves sértettet egy ismeretlen bántalmazta, aminek hatására a férfi földre esett. Ekkor a támadó a pénzt és személyes tárgyakat tartalmazó szatyrot kitépte áldozata kezéből, majd elmenekült a helyszínről.
A kecskeméti nyomozók rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Márkot.
A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a Vizsgálati Osztály a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.