Befejelte a szélvédőt

2014. 05. 02., p - 09:01
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2014. április 30-án garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 33 éves gálosfai férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. április 30-án 20 óra és 21 óra közötti időben O. István egy kaposvári áruház parkolójában szóváltásba keveredett egy hölgyismerősével. A férfi a vita hevében befejelte egy mellettük parkoló személygépkocsi hátsó szélvédő üvegét, amely cselekményével az ott lévő személyekben megbotránkozást, félelmet és riadalmat keltett.  O. Istvánt a nyomozók – szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.