Becsapta ismerősét

2015. 10. 17., szo - 08:25
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tatai Rendőrkapitányság őrizetbe vette a férfit.

Terményvásárlás és állami támogatás szerzése ürügyén csalt ki pénzt a gyanú szerint egy ismerősétől az a 38 éves férfi, akit 2015. október 16-án fogtak el a tatai nyomozók. P. P. a gyanú szerint 2015 augusztusában két alkalommal vett át több millió forintot a sértettől, akivel abban állapodott meg, hogy az abból vásárolt kukoricát és az állami támogatásból származó összeget egy hónapon belül átadja neki. A győri férfi ezt követően nem jelent meg a megbeszélt találkozókon, később pedig elérhetetlenné vált. P. P.-t Tatabányán fogták el a tatai rendőrök, majd a Tatai Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki őt.

 

A férfi ellen csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A Tatai Rendőrkapitányság a gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.