Balesetet okozott

2018. 02. 04., v - 06:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tatabányai Rendőrkapitányságon vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást a 24 éves gyanúsítottal szemben.

A gyanú szerint a vértestolnai lakos 2017. szeptember 1-jén 16 óra után közlekedett egy Opel típusú gépjárművel a 1119-es úton Tarján felé. Haladása során két jármű előzésébe kezdet. Még a manőver biztonságos befejezése előtt szemből érkezett egy szabályosan közlekedő másik gépjármű. A szemből érkező vétlen sofőr észlelte a veszélyhelyzetet és az ütközés elkerülése miatt hirtelen fékezett, majd a járművel megcsúszott. A két személygépkocsi össze ütközött, a vétlen sofőr a baleset során súlyosan megsérült. A vértestolnai lakost a baleset okozása miatt gyanúsítottként kihallgatták.  

A Tatabányai Rendőrkapitányságon az ügyben folytatott nyomozást a 24 éves férfival szemben a napokban befejezték és a keletkezett iratanyagot vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldték.

1

2

3


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.