Balesetet okozott

2018. 05. 20., v - 06:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök vádemelést javasolnak egy 52 éves piliscsabai férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint a piliscsabai férfi 2017. október 19-én 19 óra 10 perckor közlekedett a 1117-es úton egy személygépkocsival. Haladása során a 1117-es és a 117-es út kereszteződésbe úgy hajtott be, hogy nem biztosított elsőbbséget egy balról érkező motorkerékpárnak, és a járművek összeütköztek. A baleset során a motoros nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A személygépkocsit vezető férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a gyanúsított ellen közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.

1

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.