Azt hitték, senkinek sem kell, de a rendőrök rájöttek

2020. 07. 15., sze - 12:53
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dombóvári nyomozók visszaadták tulajdonosának azt a helyi vasútállomásról ellopott kétkerekűt, melyet egy 55 éves nagyhajmási és egy 42 éves dombóvári nő lopott el, mert azt gondolták régóta ott áll.

Egy helyi férfi tett feljelentést ismeretlen személy ellen 2020. július 10-én, aki aznap hajnali fél öt és délután négy óra között az általa – a vasútállomás tárolójában – lelakatolt kerékpárját ellopta. Az ügyben a Dombóvári Rendőrkapitányságon büntetőeljárást indítottak lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

Az adatgyűjtés során a nyomozók látókörébe került egy 55 éves nagyhajmási férfi, akit a rendőrök előállítottak, elszámoltattak és gyanúsítottként hallgattak ki. Az elkövető elmondta, hogy hónapok óta látta az elhagyottnak tűnő kerékpárt a vasútállomás melletti tárolóban. Azt gondolta, hogy a biciklit egy kollégájával elviszik, mert a nőnek van három gyermeke, akik használnák azt. Elmondta azt is, hogy a kétkerekűt ketten vitték el egy raktárba.

Az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki a 42 éves dombóvári nőt is, aki elismerte a lopást. Elmondta a rendőröknek, hogy a kerékpár az otthonukban van. A nyomozók a biciklit lefoglalták, melyet július 14-én vissza is adtak tulajdonosának.     


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam