Az ablakon át jutott be a házba

2018. 09. 20., cs - 12:29
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök azonosítottak és elfogtak egy 35 éves férfit.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság eljárást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 35 éves szlovák állampolgár ellen.

A férfi a nyomozás adatai szerint 2018. szeptember 19-én, a délutáni órákban egy esztergomi ház utcafront felőli ablakát benyomva a házba bemászott. A szekrényekben kutatott, végül mobiltelefont és készpénzt lopott, majd a helyszínről autójával távozott.

A rendőrök még aznap azonosították és gyanúsítottként kihallgatták N. Ludovitot, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. A nyomozók az eltulajdonított értékeket megtalálták és lefoglalták.

1

2

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.