Autó akart lopni
A gyanú szerint a 18 éves férfi két egymás mellett álló járművet is kinyitott azért, hogy egyiket eltulajdonítsa. A tettes a gépkocsikat nem tudta beindítani, lopási kár nem történt.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/k%C3%A9p%204_73.jpg?itok=CEDoRpZo)
A 18 éves férfi 2018. augusztus 9-én éjszaka egy tatabányai garázssornál két egymás mellett lévő járműre lett figyelmes. Az egyik gépkocsi oldalablakát betörte, majd abba beült. A gyújtáskapcsoló vezetékeit összekötötte, de a járművet nem tudta beindítani. Ezt követően a másik személygépkocsi ajtaját is kinyitotta, abba szintén beült, de ezt sem tudta beindítani. Az egyik autóban nem volt akkumulátor, a másikban indításgátló volt külön kiépítve. A sértett másnap tett feljelentést a rendőrségen. A tatabányai rendőrök a bevezetett nyomozati cselekmények során azonosították és a napokban gyanúsítottként kihallgatták az elkövetőt. Ellene 2 rendbeli lopás bűntett kísérlet miatt indult büntetőeljárás. A tatabányai lakos a bűncselekmény elkövetését beismerte.