Alkoholt ivott, autót lopott, a rendőrök egy órán belül elfogták

2020. 03. 06., p - 11:15
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgattak ki egy helybeli férfit, aki részegen eltulajdonított egy személygépkocsit Szikáncson. Eljárás indult ellene.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2020. március 4-én délután egy szikáncsi szórakozóhelyen italozott. Hazainduláskor lett figyelmes egy utcán parkoló autóra, amelyben benne volt az indítókulcs. Beszállt, majd elhajtott a Toyota Corolla típusú személyautóval. Alig indult el, a járőrök igazoltatták. Ennek során megállapították, hogy a jármű lopott, a sofőr pedig ittas, ezért őt a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók a 41 éves elkövetőt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. Ellene lopás vétségének, illetve ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam