Alkalom szülte a tolvajt

2018. 10. 08., h - 13:17
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy autópálya pihenőben lévő benzinkút mosdójában felejtette a sértett a táskáját, amit egy német állampolgár eltulajdonított.

Az M1-es autópályán, a Bábolna közelében lévő pihenőhelynél állt meg egy menetrend szerint közlekedő autóbusz 2018. október 6-án délelőtt. Az egyik utas bement a benzinkút mosdójába, a táskáját pedig a mellékhelyiségben felejtette. Mikor észrevette, hogy nincs meg a táskája, azonnal visszament a mosdóba, de addigra a retikül már nem volt ott. A sértett azonnal feljelentést tett a rendőrségen. A komáromi rendőrök a helyszínen adatgyűjtésbe kezdtek és rövid időn belül azonosították az elkövetőt. Kiderült, hogy az 57 éves nő turistabusszal utazott, ami már tovább közlekedett Budapest felé. Útközben fogták el a nyomozók a néhány órával a bűncselekmény elkövetését követően.

A rendőrök az asszonynál az eltulajdonított táskát is megtalálták. A benne lévő pénzt lefoglalták a nyomozók, viszont a sértett iratai és a mobiltelefonja hiányzott a táskából. Kiderült, hogy azokat az elkövető férje a pihenőhelyen kidobta az egyik szemetesbe. Az eltulajdonított tárgyak egy részét a rendőrök megtalálták és visszaadták a tulajdonosnak. A nyomozók a nőt és férjét is előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. S. Sylvia ellen lopás bűntett, S. Wolfgang ellen pedig orgazdaság vétség és okirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.