Agancsok az ülésen

2014. 04. 01., k - 09:20
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőri ellenőrzés alkalmával bukott le a trófeákat rejtegető férfi.

A Babócsai Őrszoba egyenruhásai 2014. március 31-én 20 óra körüli időben Csokonyavisontán, a 68-as számú főúton ellenőriztek egy lábodi járművezetőt. A férfi személygépjárművének hátsó ülésén 19 darab dám agancs volt letakarva, mely származásával nem tudott elszámolni. A 63 éves férfit a rendőrök elfogták és előállították a Barcsi Rendőrkapitányságra.

P. Ferencet – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, ellene orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A terhelt kihallgatása alkalmával kiderült, hogy az agancsokat K. Sándor csokonyavisontai lakostól vette, aki jogtalanul jutott a trófeákhoz, azokat engedély nélkül gyűjtötte össze egy helyi erdőterületről. A rendőrök még aznap elfogták és előállították a 34 éves K. Sándort is a rendőrkapitányságra, ahol – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.