A rongálás reggeli bejelentését követően, délben már a nyomozók előtt ült a feltételezett elkövető
A megalapozott gyanú szerint, 11 vörösszilvafa csemetét metszett le derékban a jászapáti jogsértő.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/csemete.jpg?itok=iYi79D55)
Egy jászapáti lakos tett bejelentés a rendőrségre, mert ismeretlen személy 2021. június 2-án 20 óra és június 3-án 8 óra között a Jászapáti Önkormányzat tulajdonát képező, parkosított területéről kivágott 11 db vörösszilvafa csemetét. A jogsértő a kivágott fákat – amit hagyományosan a város újszülöttjeinek ültettek – a helyszínen hátrahagyta. A jászsági rendőrök adatgyűjtés és kamerafelvételek elemzését követően előállítottak a Jászapáti Rendőrőrsre egy 21 éves helyi lakost, akit rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A terhelt beismerő vallomást tett és elmondta, hogy egy jászapáti lakos megbízásából vágta ki a fákat. Az egyenruhások rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a felbujtót is gyanúsítottként hallgatták ki.