A rendőrök 10 perc alatt elfogták

2020. 03. 26., cs - 11:19
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dorogi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult büntetőeljárás.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. március 25-én 13 óra 51 perckor egy tokodi lakos bejelentette, hogy az utcára nyíló garázsának az ajtaját egy helyi férfi vasvillával szurkálja. A helyszínre kiérkező körzeti megbízottak az ajtón a nyomokat észlelték, azonban a tettest már nem találták a háznál. Az adatgyűjtést követően a férfit azonosították, és azonnal a keresésére indultak. Az egyenruhások tíz perc alatt a lakásáról a Dorogi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A 39 éves férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte, és átadta a nyomozóknak a vasvillát is,  akik azt lefoglalták. Ellene felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást.  

2

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.