A méhek és Jakab is visszakerült

2015. 12. 02., sze - 07:55
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaptárakat és a lovat visszaadták gazdájuknak a rendőrök, a gyanúsított ellen pedig vádemelést javasolt az Esztergomi Rendőrkapitányság.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 38 éves esztergomi férfi ellen, aki a büntetőeljárás során beszerzett bizonyítékok és saját bevallása szerint is 2015 januárjában egy helyi méztermelőtől eltulajdonított nyolc méhkaptárat. A férfit 2015. március 3-án hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók, telkén pedig megtalálták a kaptárakat, valamint egy lovat is, amelyről szintén kiderült, nem E. T. tulajdona.

 

Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi elmondta, hogy a méhek otthonául szolgáló faládák elhagyatottnak tűntek. Azt gondolta nincs gazdájuk, ezért felpakolta autójára és hazavitte azokat. Állítása szerint nem nézte meg, hogy a kaptárakban vannak-e méhek, hetekkel később vette észre, hogy az állatok felébredtek téli álmukból.  A nyomozók a póniról is elszámoltatták a gyanúsítottat. E. T. bevallotta, hogy Esztergom-Kertvárosban látta meg az állatot 2014. október 10-én, amely egy kerítéssel körbezárt telken legelészett. Odament hozzá, kötelet rakott a nyakára és hazavitte. Heteken át tartotta kikötve a telkén, majd megpróbálta eladni. A rendőrök értesítették Jakab gazdáját, és még aznap visszaadták neki a pónit. A méhek is visszakerültek tulajdonosukhoz még a méztermelés szezonjának megkezdése előtt. Az Esztergomi Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben folytatott büntetőeljárást 2015. december 1-jén lezárta és vádemelési javaslattal megküldte az Esztergomi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.