A lakásában árulta a nő a drogot

2016. 10. 16., v - 05:27
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A budapesti házkutatáskor kábítószergyanús anyagot, tablettákat, mérlegeket, készpénzt és feljegyzéseket is találtak a nyomozók.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást a 26 éves L. Luca Éva ellen. A 22 éves P. Kartalt és az 55 éves K. Andrást kábítószer birtoklásával gyanúsítják.  

A rendőrökhöz arról érkezett bejelentés, hogy a főváros egyik V. kerületi lakásában napi rendszerességgel kábítószert árulnak.

A nyomozók 2016. október 14-én 15 óra 45 perckor megjelentek a háznál, ahonnan P. Kartal egy szatyorral távozott. Elfogásakor a szatyorból több mint egy kilogramm amfetamin került elő.

Ezután a rendőrök akkor csaptak le a lakásban tartózkodó L. Luca Évára, amikor az éppen kokaint adott el K. Andrásnak. A férfi elismerte, hogy a nála talált anyag kokain, amit a lakásban lévő nőtől vásárolt meg, ahogy azt már több alkalommal is megtette. A nő lakásában tartott házkutatáskor több pakettbe illetve nejlonba csomagolva összesen 16 gramm kábítószergyanús anyagot, 145 darab - különböző színű - tablettát, mérlegeket, nejlontasakokat, nagy mennyiségű készpénzt, továbbá a pénzösszegeket tartalmazó noteszeket és feljegyzéseket találtak. 

A rendőrök mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki, kábítószer kereskedelem, illetve kábítószer birtoklás miatt.

A KR NNI L. Luca Éva és P. Kartal esetében kezdeményezi előzetes letartóztatásuk indítványozását, K. András az eljárás során szabadlábon védekezhet.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.