A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt

2021. 08. 30., h - 12:39
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Visszatért a jászladányi bűncselekmény helyszínére az a helyi férfi, aki a megalapozott gyanú szerint csacsi- és törpeszobrot, valamint falfestéket és kutyakonzerveket lopott.

Egy jászladányi lakos tett bejelentést a Jászberényi Rendőrkapitányságra, mert ismeretlen személy bement a lakóháza udvarára 2021. augusztus 26-án 22 óra és augusztus 27-én 7 óra között, majd eltulajdonított egy kerti csacsiszobrot és 10 liter festéket. A jászladányi sértett két nap múlva ismét bejelentést tett a rendőrségre, mert ismeretlen személy 8 db kutyakonzervet, továbbá két kerti törpét vitt el tőle 2021. augusztus 29-re virradóra. A rendőrök – ugyanúgy, mint az első bűncselekmény bejelentését követően – helyszíni szemlét tartottak és tanúkat hallgattak ki, valamint elemezték a rendelkezésre álló kamerafelvételt. Az adatgyűjtések során a rendőrök figyelme egy helyi lakosra irányult, akit elszámoltattak a bűncselekményekkel kapcsolatban. A 25 éves férfi gyanúsítotti kihallgatása során beismerő vallomást. Elmondta, hogy a csacsiszobrot eladta, a festékkel pedig a házát csinosította ki. A második alkalommal végrehajtott lopás alkalmával az egyik törpeszobrot eltörte, azonban a másikat önként átadta a kutatást végző rendőröknek.

 A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.