A gyanú szerint loptak, elfogták őket a rendőrök

2020. 08. 28., p - 07:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A feljelentéstől számított egy héten belül derítettek fel két lopási ügyet a tatabányai nyomozók.

Egy tatabányai üzletből lopott el egy mobiltelefont a gyanú szerint egy 43 éves nő 2020. augusztus 15-én. J. Mónika megbontotta a dobozt, amiben a telefon volt, majd a készüléket magához vette, és fizetés nélkül távozott a boltból. A Tatabányai Rendőrkapitányság munkatársai hat nappal később szereztek tudomást a bűncselekményről, öt nap múlva pedig már gyanúsítottként ki is hallgatták a feltételezett elkövetőt. A nő ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Augusztus 26-án szintén egy lopás kapcsán hallgattak ki gyanúsítottként a tatabányai nyomozók egy 41 éves férfit és egy 31 éves nőt. A gyanú szerint B. Zsolt és Sz. Ágnes 2020. július 8-án egy tatabányai postán ellopott egy telefonkészüléket, amit a tulajdonosa a pulton felejtett. A gyanúsítottak a mobilt később nem tudták használni, ezért a közelben eldobták azt. A feltételezett elkövetők ellen lopás vétség elkövetése miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.