A bűnszervezet irányítóját is elfogták az Egyesült Királyságban
A szekszárdi nyomozók befejezték a tavalyi évben – unokázós csalások miatt – indított büntetőeljárást. A rendőrök három személy ellen négyrendbeli csalás miatt tettek vádemelési javaslatot az ügyészségen.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/unok%C3%A1z%C3%B3s_1.jpg?itok=hMpOSOD1)
Mint arról korábban beszámoltunk 2020 tavaszán Tolna megyében több olyan eset is történt, amikor ismeretlenek megpróbáltak az unokájukra hivatkozva idős emberektől pénzt kicsalni. Egy esetben sikerült is megkárosítaniuk a sértettet.
A bűncselekmények kapcsán a Szekszárdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán indítottak büntetőeljárást csalás bűntett, továbbá csalás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt. Az eljárás során a nyomozók látókörébe került egy 22 éves szombathelyi nő és egy 27 éves ádándi férfi, akiket a szekszárdi rendőrök a Siófoki Rendőrkapitányság munkatársainak közreműködésével 2020. május 6-án elfogtak. Kollégáink kiderítették, hogy a páros az ország több megyéjében csalt ki pénzt hasonló módszerrel idősektől. A csalókat a nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A páros azóta is letartóztatásban van. Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy egy esetben egy 40 éves férfi is segítette a csalókat.
Az eljárás során a rendőrök vizsgálták, hogy a bűncselekményekkel más is összefüggésbe hozható-e. A nyomozók megállapították, hogy a csalásokat bűnszervezetben követték el, melynek irányítója egy az Egyesült Királyságban élő férfi, aki ellen az országban számos hatóság több tucat elfogatóparancsot adott ki. Őt nemrégiben az Egyesült Királyságban elfogták, a kiadatási eljárása jelenleg is folyamatban van. Magyarországra szállítását követően a férfit további bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják meg.
A szekszárdi rendőrök a már elfogott gyanúsítottak ellen folytatott nyomozást befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.