A bejelentéstől számított 10 percen belül elfogták a rablót az oroszlányi rendőrök

2020. 10. 19., h - 10:30
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsíható 32 éves helyi lakos két férfit bántalmazott, az egyikőjük telefonját elvette. A rendőrök a lopott készüléket megtalálták.

Egy férfi kért segítséget az Oroszlányi Rendőrkapitányságon 2020. október 19-én 0 óra 10 perckor. Elmondta, hogy őt és a barátját egy ismeretlen személy az utcán többször ököllel megütött, és amikor elestek a zsebeiket átkutatta. A telefonját a támadó elvette, majd sietve távozott. A járőrök, a bejelentéstől számított 10 percen belül elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akinél megtalálták a bejelentő telefonját. A 32 éves oroszlányi lakost a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene rablás miatt indult büntetőeljárás. R. Zoltánt a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy a Tatabányai Járás Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

2

1

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.