Előadás az internetes zaklatásról
Prevenció felső tagozatosoknak Fertődön.
Prevenció felső tagozatosoknak Fertődön.
A rendhagyó bűnmegelőzési program hátrányos helyzetű fiatalokat szólít meg.
Bács-Kiskun megyében tíz település csatlakozott a népszerű programhoz.
A bűnmegelőzés jegyében megtartott rendezvényen közel százan vettek részt.
Egy mosonmagyaróvári iskolában beszélgettek a rendőrök alsó tagozatos diákokkal a téli szabadidős tevékenységek, többek között a jégen tartózkodás szabályairól.
Az óvodások nagy érdeklődéssel fogadták a programot.
Bicskei általános iskolás diákoknál jártak a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya közös szervezésében nyílt lehetőség a KV társulat és Láthatáron Csoport „Kiállok érted” című színdarabjának bemutatására.
Az Érdi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársai egy százhalombattai iskolában jártak, ahol jó tanácsokat kaptak a diákok.
A 112-es segélyhívó szám jogszerű használatáról tartottak előadást a diákoknak.
A délelőtt, Szedres térségében történt balesetben a furgon vezetője életét vesztette.
A kecskeméti nyomozók őrizetbe vettek egy 37 éves férfit, akit két lopással gyanúsítanak.
A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A 14 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.
A lefoglalt járművet a kanadai hatóság körözte.
Egy furgon és egy tehergépkocsi ütközött össze Szedres térségében.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.