„Vár a megye”

2017. 06. 26., h - 13:16
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vagyonvédelem kérdéseiben nyújtottak segítséget a rendőrök a kulturális rendezvényen Györkönyben.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság is részt vett a „Vár a megye” elnevezésű, Tolna megyei értékek napján.

A 2017. június 23-án, Györkönyben tartott rendezvényen olyan, a megyére jellemző programokon vehettek részt az érdeklődők, mint a főzőverseny vagy a bortúra. A kulturális műsorok mellett a „Tolnaikumokat”, vagyis a kiemelt megyei értékeket is díjazta a szakmai zsűri.

A főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának munkatársai a „Házhoz megyünk” programról tájékoztatták az érdeklődőket, valamint válaszoltak a felmerülő kérdésekre, és tanácsokat adtak a vagyonbiztonság megóvása céljából. Ez utóbbi érdekében a rendezvényen „BikeSafe” regisztrációra is lehetőség nyílott. A programban a kerékpárok a rendőrség számára is hozzáférhető nyilvántartásba kerülnek, melynek segítségével azonosíthatóvá válik, és nagyban elősegíti a felkutatását lopás esetén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.