Van, aki szaloncukrot, van, aki virgácsot kapott

2013. 12. 06., p - 14:02
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mikulásnapi Bűnmegelőzési Akciót tart a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a megye összes rendőrkapitányságának bevonásával a nagyáruházak parkolóiban.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. december 6-án a hagyományokhoz híven idén is megrendezte Mikulásnapi Bűnmegelőzési Akcióját.

A kampányban a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, valamint a helyi rendőrkapitányságok bűnmegelőzési alosztályainak előadói, illetve a közterületi állománya és rendőr szakközépiskolások vesznek részt.

A rendezvény során az egyenruhások az áruházak parkolóit ellenőrzik, illetve az oda érkezőket szólítják meg. A járművezetőkkel a gépkocsijukhoz visszalépve ellenőrzik annak utasterét. Aki nem hagy elől, látható helyen semmit, jutalomban részesül, szaloncukrot kap. Aki azonban óvatlan, és nem pakolja el értékeit, annak virgácsot adnak a rendőrök, és bűnmegelőzési szórólapot, amelyen ajánlások vannak arra, hogy hogyan óvja értékeit az autófeltörőktől.

A csokoládé, szaloncukor és virgács osztásában az adott áruházak felajánlásaikkal segítik az este hatig tartó Mikulás akciót, amit ezúton is köszönünk nekik.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.