Újra trükkösök Nógrád megyében

2014. 04. 28., h - 09:51
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idős házaspár pénzét vitték el a tolvajok.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére érkezett a bejelentés 2014. április 25-én 10 óra 20 perckor, miszerint egy idős házaspárt karancslapujtői családi házában két ismeretlen férfi kereste fel, és azt állították, hogy segélyt osztanak. Az egyik személy elterelte a sértettek figyelmét, míg a társa a lakásban kutatott, majd a házaspár megtakarított pénzét eltulajdonítva a helyszínről távoztak.

A trükkös tolvajok különféle indokra hivatkozva kísérelnek meg bejutni a lakásokba. Leggyakrabban vizet kérnek, nyugdíj-, vagy segély folyósítására, nyeremények átadására, házi orvosra vagy rokonra hivatkoznak, hogy a sértettek bizalmába férkőzve és figyelmüket elterelve eltulajdonítsák megtakarításukat, értékeiket.

A rendőrség kéri az idős korúakat - a fentiekhez hasonló esetek elkerülése érdekében -, hogy ne engedjenek be idegeneket otthonaikba! Ne tároljanak otthon nagyobb összegű készpénzt, megtakarításaikat tartsák pénzintézetben!

Abban az esetben, ha bűncselekmény áldozatává vált, úgy haladéktalanul értesítsék a rendőrséget a mobiltelefonról is ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.