Trükkös tolvajok az M1-es autópályán

2013. 11. 20., sze - 13:01
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A teherautó vezetője a defektes kereket cserélte, a nyitott fülkéből ellopták értékeit.

A külföldi sofőr 2013. november 18-án este Rajkánál lépte át a szlovák-magyar határt áruval megrakott tehergépkocsijával. A sértett elmondta, szlovák oldalon vásárolta az autópálya matricát és a határt átlépve, az M1-es autópályán folytatta útját. Mosonmagyaróvár térségében gépjárműve hátsó gumija kidurrant. A 42 éves férfi a defektes kereket cserélte, mikor a nyitott vezetőfülkéből egy férfi a hátizsákját eltulajdonította. Utolérte a tolvajt, de az ellökte magától és a szalagkorláton átugorva, a leállósávban várakozó gépkocsival elhajtott. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság az ismeretlen tettes ellen lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 

A trükkös tolvajok a kiszemelt áldozat autójának kerekét megszúrják, s amikor az megállásra kényszerül, a járműtől távolabb, a sötétben megállva, gyalogosan lopóznak a gépkocsihoz. Kiszálláskor az indítókulcsot vegyék ki a gyújtáskapcsolóból és az ajtókat zárják le. Az utastérben nem ajánlatos értéket hagyni, ha többen utaznak, valaki maradjon a kocsiban, illetve annak közvetlen közelében. Legyenek óvatosak az olyan hirtelen felbukkanó idegenekkel szemben, akik túlzottan segítőkésznek mutatkoznak


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.