Trükkös tolvaj Szombathelyen

2016. 06. 24., p - 08:27
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szociális osztály dolgozójának adta ki magát az ismeretlen.

Egy ismeretlen nő – magát a szociális osztály munkatársának kiadva – csengett be egy szombathelyi lakásba 2016. június 23-án délután. A ott élő asszony beengedte az ismeretlen, de segítséget ígérő idegent. A nő gyógyszertámogatással, élelmezéssel, valamint hallókészülék vásárlásával kapcsolatban ajánlotta fel támogatását és ehhez mindössze a sértett nyugdíjszelvényre volt szüksége. Az asszony jóhiszeműen átadta a kért iratot, amelyet a készpénzzel teli pénztárcájából vett elő. Csak az idegen távozását követően észlelte, hogy eltűnt az erszénye a benne lévő összeggel együtt. Az ügyben ismeretlen személlyel szemben, lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

 

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy legyünk kellően körültekintőek és az áldozattá válás elkerülése érdekében senkit ne engedjen be a lakásába, amíg az ismeretlen személyazonosságáról nem győződött meg hitelt érdemlően. Egyfajta egészséges bizalmatlansággal, fenntartással viszonyuljanak az ismeretlenekhez. A hivatalos szervek munkatársai arcképes igazolvánnyal rendelkeznek, azzal tudják igazolni magukat, kérjék el tőlük.

Ha mégis megtörtént a bűncselekmény, forduljanak bizalommal a rendőrséghez és hívják a 112-es segélyhívó telefonszámot.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.