Töltsd hasznosan, légy biztonságban!

2014. 06. 24., k - 08:25
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Prevenciós rendezvénnyel hívta fel a diákok figyelmét a nyár veszélyeire a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya.

Bűn- és baleset-megelőzési szakemberek, bűnügyi technikusok is részt vettek a „Töltsd hasznosan, légy biztonságban!” című prevenciós rendezvényen az Árkád Szeged Bevásárlóközpontban 2014. június 23-án. 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az esemény kapcsán az iskolapadból kikerülő diákok szezonális felkészítésére helyezte a hangsúlyt, hiszen a statisztikai adatok alapján ebben az időszakban a fiatalok felszabadultabbak, kevésbé figyelnek a szabályok betartására, könnyebben válnak közúti közlekedési baleset vagy bűncselekmények áldozatává.

A program célja az volt, hogy a bűnmegelőzési szakemberek felhívják a figyelmet a csellengés veszélyeire, ötleteket adjanak a szabadidő hasznos és tartalmas eltöltéséhez, valamint ismertessék az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeit.

A fiatalok a hasznos tanácsok mellett a bűnügyi technikusok munkájával is megismerkedhettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.