Több bemutatót és előadást is tartottak

2014. 07. 10., cs - 10:00
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Játékos bűn- és baleset-megelőzési programokkal látogattak el a rendőrök az egyik hajdúhadházi óvodába.

A Hajdúhadházi Mikrotérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Területi Irodájának munkatársai évek óta megvalósítják a „Nyári Játszóház” elnevezésű programot, melyben a hajdúhadházi szülők 6-12 éves korú gyermekei két héten keresztül sajátíthatnak el kézműves technikákat és ügyességi játékokat. A rendezvény helyszínét a Hajdúhadházi Református Óvoda és Iskola biztosította, melyen 2014. június 17-e július 4-e között 47 gyermek vett részét.

A programokban részt vett a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság részéről Csapó Tamás r. törzszászlós, bűnügyi technikus és Kondor István r. őrnagy, bűnmegelőzési előadó, akik több előadással és bemutatóval színesítették a programot. A rendőrök bemutatták a gyereknek a szolgálati gépkocsit, valamint a rendőrség által használt technikai eszközöket és felszereléseket. A diákok KRESZ tesztet is kitöltöttek, valamint bűnmegelőzési előadásokat hallgattak meg, melyen az előadó tájékoztatta őket az internet használat veszélyeiről. A gyerekek megismerkedhettek továbbá az áldozattá válás megelőzési lehetőségeivel, mellyel kapcsolatban az őrnagy több előadást is szervezett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.