Tavaszi hadjárat – kapitányi bűnmegelőzés

2014. 05. 20., k - 15:22
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság az elmúlt évek gyakorlatához igazítva tovább folytatta bűnmegelőzési előadás-sorozatát az illetékességi területén található településeken, melyet tavasszal indított útjára.

A rendőrkapitányság vezetője dr. Kalapos István r. alezredes először 2014. május 13-án a kesznyéteni általános iskolában tartott előadást, melyet mintegy ötvenen hallgattak meg. Majd 2014. május 19-én az ároktői Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola tanulói, valamint a mezőcsáti középiskolások kaptak felvilágosítást a bűnmegelőzési témákban.

 

A projekt egyik mérföldkövét 2014. május 20-án rakták le a tiszaújvárosi Derkovits Gyula Művelődési Központban. A kapitányságvezető úgynevezett rendészeti tanórát tartott a közel 700 tanulónak és pedagógus kísérőinek.

 

Az előadások mindegyike három fő pillérre építkezett, a gyermek- és fiatalkorúak aktuális helyzetének ismertetésére, a korosztály által elkövetett jogsértésekre és azok következményeire, illetve az illegális drogok elrettentő élettani hatásainak tájékoztatójára.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.