„Szakmák éjszakája” Győrben

2017. 04. 22., szo - 13:38
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei rendőr-főkapitányság színes programokkal képviselte magát a „Szakmák éjszakája” rendezvényen.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is részt vettek 2017. április 21-én a győri Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola és Szakközépiskola által szervezett Szakmák éjszakája rendezvényen. A nyílt napon való részvétel célja a középiskolás fiatalok rendészeti pályaorientációjának erősítése volt a hivatásuk kiválasztásában. 

A főkapitányság munkatársai bűn- és balesetmegelőzési előadásokat tartottak, valamint a rendőri életpálya iránt érdeklődők kérdéseire válaszoltak, a jelentkezés feltételeiről. Interaktív intézkedéstaktikai és fegyverzettechnikai bemutatót tartottak. Az érdeklődők bepillantást nyerhettek a bűnügyi-technikusok munkájába, illetve megtekinthették a közterületen szolgálatot teljesítő járőrök felszerelését, szolgálati járműveiket.

A rendezvényen a határvadászképzés feltételeiről és a két éves rendőr szakközépiskolai képzés felvételi követelményeiről is tájékoztatást kaptak az érdeklődők.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.