SINOSZ a Bajai Rendőrkapitányságon

2017. 06. 26., h - 13:48
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési előadást tartottak a siketeknek és nagyothallóknak Baján.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetség (SINOSZ) bajai csoportjának tagjai látogattak el a Bajai Rendőrkapitányságra. A több korosztályból érkezett vendégek számára a helyi rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója – jeltolmács közreműködésével – filmvetítéssel egybekötött előadást tartott. Az érdeklődők tájékoztatást kaptak otthonukra, értékeikre leginkább veszélyt jelentő bűncselekményekről, valamint azok megelőzésének lehetőségeiről is. Szóba kerültek a zseblopások, besurranásos lopások, valamint az internetes és telefonos csalások okozta veszélyek, de az előadó külön kitért azokra a bűncselekmények eseteire is, amelyek az internet használat során leselkedhetnek rájuk.      

A találkozón a vendégek a rendőrökkel megosztották saját tapasztalataikat is.

 

123

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.