Rosszcsont Ricsi és Rozi az óvodában

2016. 11. 26., szo - 08:47
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök a kézbábok segítségével mutatták be a veszélyhelyzetek elkerülésének lehetőségeit az óvodásoknak.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai tartottak játékos foglalkozást 2016. november 24-én a Kishartyáni Micimackó Tagóvodában. Bárnai Kinga rendőr őrnagy és Hajdú Norbert rendőr főtörzsőrmester az országos „Ovi-zsaru” programban résztvevő intézmény óvodásainak, Rosszcsont Ricsi és Rosszcsont Rozi segítségével mutatták be a veszélyhelyzetek elkerülésének lehetőségét. A szakemberek a gyermekek számára élményszerű foglalkozáson átismételték a helyes teendőket a veszélyhelyzetek esetén.

A gyerekek a foglalkozás végén ajándékokat vehettek át, és beülhettek a rendőrautóba is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.