Prevenciós iroda

2016. 08. 09., k - 13:39
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sajtótájékoztató keretében számolt be a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-Főkapitányság Bűnmegelőzési osztályának vezetője, Fekete Miklós r. ezredes a két évvel ezelőtt létrehozott prevenciós iroda eddigi eredményeiről.

Az ezredes kiemelte, hogy az elmúlt két év során az állampolgárok számos kérdéssel, kéréssel fordultak az iroda szakembereihez, akik minden esetben eredményesen tudtak segítséget nyújtani, elsősorban vagyonvédelmi, és áldozatvédelmi témakörökben.

A sajtó munkatársai megismerkedhettek az irodában zajló munkával, valamint azokkal a segédanyagokkal, amelyek teljeskörű tájékoztatást adnak az oda betérő lakosoknak.

 

Az iroda (Szolnok, Hild J. tér 1.  Aba-Novák Agóra Kulturális Központ aula) a hét minden munkanapján délelőtt 10 órától 18 óráig várja az érdeklődőket, segítségre szorulókat.

Telefonon is feltehetik kérdéseiket az 56/ 412-570-es vezetékes telefonszámon, ahol képzett szakemberek várják a hívásokat.

 

A világhálón is elérhető az iroda: http://prevenciosiroda.prevenciosportal.hu

Bűnmegelőzési tanácsokban pedig a http://prevenciosportal.hu/ portál áll a lakosság rendelkezésére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.