Ovi-Zsaru program Csornán

2016. 06. 11., szo - 06:34
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Harsányi Judit rendőr őrnagy vezetésével - a prevenciós foglalkozások zárásaként - az óvodások ellátogathattak a Csornai Rendőrkapitányságra.

A csornai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ Óvoda 54 nagycsoportos gyermeke vehetett részt az idei évben az Ovi-Zsaru programban. A legkisebbeknek szóló bűnmegelőzési program foglalkozásainak elsődleges célja, hogy gyermekek biztonságérzete erősödjön.  Az ovisok a játékos, mesevilágra épülő ismeretanyagok elsajátításával biztonságosabban játszhatnak, közlekedhetnek, tartózkodhatnak majd akár a játszótéren, akár az otthonukban. Idén az első foglalkozás január 27-én volt, ahol minden gyermek a rendőrnőtől átvehette a programban szereplő bábokat. A kicsik egész évben interaktív módon ismerkedhettek meg a rendőr munkájával, egyenruhájával és felszerelésével. Közösen beszélgettek olyan szabályokról, amit az óvodás korú gyermekeknek már tudniuk kell, valamint megtanulhatták, mikor és hogyan kell veszélyhelyzet esetén rendőrt hívni. A gyermekek élvezték az előadásokat, kérdéseket tettek fel és hozzá is szóltak a témákhoz.

Harsányi Judit rendőr őrnagy vezetésével - a prevenciós foglalkozások zárásaként - az óvodások ellátogathattak a Csornai Rendőrkapitányságra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.