„Otthon egyedül” – bűnmegelőzési előadássorozat

2016. 11. 25., p - 12:15
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési előadásnapot tartottak a Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai a rákócziújfalui általános iskola 3. és 4. évfolyamos tanulóinak.

Nagy izgalommal várták a gyerekek 2016. november 24-én a rendőrök érkezését Rákócziújfaluban. A 3. és 4. osztályos tanulók részére bűnmegelőzési témájú előadást tartottak, „Otthon egyedül” címmel a Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai, amelybe aktív módon a gyerekek is becsatlakozhattak. A téma igen fontos volt, hiszen a téli szünetben előfordulhat, hogy a diákok szülői felügyelet nélkül maradnak a lakásban, családi házban. Az ott lévő 8-10 év közötti nebulók hasznos tudnivalókkal gazdagodtak, hiszen ők maguk is aktívan részt vettek az óra menetében, többségben véleményük elmondásával az adott témakör kapcsán, másrészt szituációs játékokban is szerepelve. Tesztlapot töltöttek ki, amelyben színes ábra segítségével elemezték a gyerekekre leselkedő veszélyeket, valamint kisfilmek levetítésére is sor került, amelyet később az előadást tartó rendőrök segítségével kielemeztek.

Az előadás végén a pedagógusok is elmondták tapasztalataikat, jó tanácsaikat a gyerekek felé. Kicsengetés után minden résztvevő gyerek színes bűnmegelőzési mesekönyvet, valamint feladatfüzetet kapott, amelyekkel játszva tanulhatják meg a helyes viselkedésnormákat, szituációkezeléseket.

  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.