Nyugdíjasok a bűn ellen

2014. 09. 04., cs - 14:38
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kortárssegítőkkel erősített a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

2010-ben indította útjára kortárs segítő programját a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A Bűnmegelőzési Alosztály arra kérte a megye ma is aktív szépkorú állampolgárait, hogy segítsék a rendőrség bűnmegelőzési tevékenységét azáltal, hogy lakóhelyükön, ismeretségi körükben felhívják kortársaik figyelmét a sértetté válás elkerülésének lehetőségeire, a trükkös tolvajok, csalók által alkalmazott elkövetési módokra.

 

A rendőrség felhívására több száz nyugdíjas jelentkezett megyeszerte, akik az elmúlt években különböző képzéseken mélyítették el ismereteiket és adták át a bűnmegelőzésben szerezett tapasztalataikat. A kortárssegítők a nyári szünet után 2014. szeptember 4-én Komáromban találkoztak ismét, akik ezúttal a bűnmegelőzési tudnivalók mellett baleset-megelőzési képzést is kaptak, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ugyanis nagy hangsúlyt fektet az idősek balesetmentes közlekedésére is, legyenek akár gyalogosok, vagy járművezetők. Buoczné Miklán Erzsébet r. őrnagy asszony, a Komárom-Esztergom Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára az előadások mellett KRESZ-teszttel készült, melynek eredménye igencsak meglepte a szépkorúakat. Bevallották, sokat felejtettek mióta jogosítványt szereztek.

 

Csomán János r. főtörzszászlós, a főkapitányság kiképzője is készült az idősek képzésére. Ő arról beszélt nekik, mit tegyenek, ha idegennel találkoznak. A kiképző is azt hangsúlyozta, legjobb, ha nem engednek be senkit otthonukba és nagyobb értéket nem tartanak maguknál. A képzést követően a kortárssegítők az Észak-Dunántúli Vízmű Zrt. jóvoltából a komáromi termálfürdőben oszthatták meg egymással ismereteiket, a nap tapasztalatait.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.