Ne higgyen a fülének!

2016. 09. 10., szo - 05:41
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök egy olyan bűncselekménytípusra hívják fel a figyelmet, melynek során a tettesek egy rokonra hivatkozva készpénzt, ékszert csalnak ki főként időskorú személyektől.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt hónapokban több olyan személyt fogtak el, akik idős embereket tévesztettek meg és pénzt csaltak ki tőlük.

Ezen esetek alkalmával a bűncselekményt elkövető személyek vezetékes telefonon hívták fel az idős sértetteket és azok fiának vagy unokájának adták ki magukat. A telefonáló azt állította, hogy bajba került és pénzt kért a „hozzátartozótól.” Azt mondta, hogy ő nem tud elmenni a kért összegért, ezért egy barátját küldi oda. Ezt követően a telefonáló vagy egy társa elment a pénzért és több százezer forinttal károsították meg a sértetteket.

Ezt az elkövetési módszert leginkább a kevés hozzátartozóval rendelkező, egyedül élő időseknél alkalmazzák a csalók. Sokszor még néhány részletet is ismernek a hivatkozott személy magánéletéből, így a meséjüket még hihetőbb köntösbe tudják bújtatni.

Nem lehet elégszer figyelmeztetni a lakosságot a rafinált csalók fejlett módszereire.

A közelmúltban ismét előfordult megyénkben ilyen jellegű csalás. Ezek megelőzése érdekében az alábbiakat javasoljuk:

  • Tartsák rendszeresen a kapcsolatot időskorú hozzátartozójukkal!
  • Tájékoztassák őket arról, ha elutaznak, hogy ne lehessen mondvacsinált indokokkal megtéveszteni őket!
  • Nyomatékosan, többször figyelmeztessék őket a fenti esetekhez hasonló elkövetési módszerre. Tanítsák meg nekik, hogy ha ismeretlen számról keresik őket hozzátartozóra hivatkozva, akkor először ellenőrizzék le a történetet a hivatkozott rokonnál az általuk ismert számon!
  • Tudatosítsák bennük, hogy ne álljanak szóba idegenekkel még akkor sem, ha egyébként jó szándékúnak, kedvesnek tűnnek.

 

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnak vagy megpróbálják Önöket illetve hozzátartozójukat a fenti, vagy ahhoz hasonló módszerrel becsapni, akkor azonnal értesítsék a rendőrséget a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.