Munkában az „ovizsaru” – képekkel, videóval

2017. 01. 24., k - 07:56
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kapuvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója a vitnyédi Berekerdő óvodában járt.

Varga András r. főhadnagy, a Kapuvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója a vitnyédi Berekerdő óvodában látogatta meg az ovisokat 2017. január 23-án 10 órakor. Kollégánk a rendőrség Ovi-Zsaru programjának keretén belül mutatkozott be, illetve mutatta be a legkisebbeknek a programban szereplő bábokat. A foglalkozáson a kapuvári „ovizsaru” a rendőr egyenruhájának, felszerelésének és a jelvényének megismertetésén túl egy kis vers segítségével tanította meg a gyerekeknek a 112-es segélyhívó számot, ahol vészhelyzet esetén segítséget kérhetnek. A gyerekek örömmel fogadták kollégánkat és megígérték neki, hogy az óvodában maradó Rendőr Robi tanácsait mindig megfogadják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.