„Mindennapi függőségeink”

2017. 06. 28., sze - 11:01
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Drogmentes világnap Debrecenben.

A világnap alkalmából „Mindennapi Függőségeink” címmel 2017. június 26-án rendezett műhelykonferenciát a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szakemberek részére a Simonffy utcai Ifjúsági Házban. A tanácskozás résztvevői elsősorban a megelőzés, a felderítés, a rehabilitáció és a szociális munka területéről érkeztek.

A rendezvény célja volt, hogy a különböző szakterületekről érkezők – munkájuk bemutatásán keresztül – keressék azokat a közös kapcsolódási pontokat, amelyekkel hatékonyabban lehet a kábítószer-fogyasztás ellen küzdeni. A rendőrséget az iskolai bűnmegelőzési tanácsadók és a megyei bűnmegelőzési osztály vezetője képviselte.

Dr. Juhász Zoltán rendőr alezredes előadásában a kábítószer-bűnözés megyei helyzetéről, a megelőzés lehetőségeiről, a jó gyakorlatokról, valamint a rendőrség biztonságra nevelő iskolai programjairól tájékoztatta a hallgatóságot.

A konferencia résztvevői megemlékeztek azokról az emberekről is, akik a kábítószer-fogyasztás egészségügyi következményeként az elmúlt évben életüket vesztették. Ennek érdekében egy-egy héliummal töltött léggömböt engedtek útjára.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.