„Mesterségünk címere”

2016. 06. 21., k - 07:29
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kecskeméti diákok ismerték meg a Bács-Kiskun megyei rendőrök munkáját.

A kecskeméti Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Óvoda 16 alsó tagozatos diákja és két kísérő pedagógusa 2016. június 20-án intézménylátogatásra érkezett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A tanév zárását követően a gyerekek a „Mesterségünk címere” nyári táborban vesznek részt, melynek első napján a rendőrök munkájával ismerkedtek meg.

A csoportot Dudásné Tóth Erika c. r. őrnagy, az iskola rendőre fogadta, akivel a délelőtt során megnézhették a városba telepített térfigyelő kamerák működését, a rendőrségi előállító helyiséget, a gyermek meghallgató szobát.

Bán Frigyes r. törzszászlós szolgálatirányító parancsnok segítségével közelről megismerkedhettek a rendőrségi kényszerítőeszközökkel, bilinccsel, rendőrbottal, illetve szolgálati gépjárművel.

A program leglátványosabb része a kutyás bemutató volt, amikor Polyák Zsolt r. törzszászlós Spyke nevű szolgálati kutyája rövid idő alatt megtalálta az elrejtett „kábítószert”, illetve Blacky a nyomkövető kutya bemutatta, hogy hogyan tud elbánni egy „bűnözővel”.

Ezt követően Szilágyi József r. hadnagy közlekedési- és Dudásné Tóth Erika c.r. őrnagy bűnmegelőzési szakelőadó beszélt a munkájáról, majd a gyerekek minden kérdésére választ adtak.

A délelőtt zárásaként a „Nyár veszélyei”-vel ismerkedhettek meg a gyerekek activity játék formájában, majd az élmények mellé kaptak egy-egy világítós matricát és szilikon karkötőt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.