Megelőzési nap Szentlászlón
A Szigetvári Rendőrkapitányság bűn- és balesetmegelőzési napot tartott 2018. május 2-án a Szentlászlói Általános Iskolában.
A programon résztvevő száz diákból a felső tagozatos tanulók pedagógusaikkal együtt az internet veszélyeiről hallhattak előadást, valamint drogprenencióval kapcsolatos foglalkozáson vettek részt, a kisebbeket pedig közlekedésbiztonsági foglalkozás várta. A kerékpáros ügyességi pályán kicsik és nagyok is versenyeztek, a rendőrök négy kategóriában is győztest hirdettek. A megelőzési nap keretében kerékpárgravírozásra is volt lehetőség, valamint a diákok megismerkedhettek a rendőrjárőr felszerelésével, beülhettek a rendőrautóba és intézkedéstaktikai bemutatót is láthattak.
A rendezvényen nagy sikert aratott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Mobil Bűnmegelőzési Centruma is, amelyet valamennyi résztvevő megtekintett.
Az áldozattá válás megelőzés érdekében az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet:
Az internet a mindennapi élet része, nélküle sokkal bonyolultabb lenne megismerni a világot, nehezebb lenne kapcsolatot tartani ismerősökkel, barátokkal és sokszor segít hivatalos ügyek, pénzügyek kényelmesebb, gyorsabb elintézésében. Az internet azonban veszélyes is lehet, így a gyermekek és fiatalkorúak védelme az internet káros tartalmaival szemben egyre fontosabb napjainkban.
A leggyakoribb hibák, mellyel a gyerekek veszélybe sodorhatják magukat:
- közzéteszik személyes adataikat,
- megosztják jelszavaikat,
- kihívó képeket tesznek közzé magukról,
- illegális tartalmakat töltenek fel és le,
- nem tudják, hogy az internet nem felejt, mindennek nyoma marad,
- internetes zaklatás esetén nem szólnak arról szüleiknek.
Szülőknek ajánljuk:
- készítse fel gyermekét az internet helyes használatára, az internet világára,
- lehetőség szerint a szülő irányítsa a gyermek internetes tartalmakkal kapcsolatos érdeklődését,
- alkalmazzon szűrőprogramokat a biztonságosabb internetezés érdekében, amelyek segítségével megválogathatja a gyermeke számára elérhető oldalakat, megelőzheti a zaklatásokat, valamint azt, hogy gyermeke erőszakos tartalmakra bukkanjon a világhálón!
- Amennyiben tudomására jut, hogy gyermekét bármilyen formában zaklatják az interneten keresztül, hívja a rendőrség 107, 112 ingyenesen hívható központi segélyhívó számainak valamelyikét!