„Kulcs a biztonsághoz” - avagy vetélkedtek a szépkorúak!

2017. 10. 30., h - 15:21
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési vetélkedőn mérte össze tudását több csapat Miskolcon, az I. helyezést elért csapat Hévízen képviseli megyénket.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, valamint a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat - közösen - az "Idősek hónapja" alkalmából „Kulcs a biztonsághoz” címmel vetélkedőt szervezett 2017. október 30-án. A versenyen nyolc - öt fős - csapat vett részt. A versenyt Kovács Béla r. ezredes Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, Dr. Kiss János Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, alpolgármester nyitotta meg.

A versenyzők színészkedtek, teszteket töltöttek, nyomokat kerestek és más interaktív feladatokat oldottak meg.

A zsűri tagjai dr. Garamvölgyi László r. dandártábornok, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója, Janasóczki Attila r. alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Kautzky Armand színművész és Gajdos Imre televíziós-szerkesztő, sajtóreferens voltak.

I. helyezett lett az IDŐ-VÁR csapat (Kazincbarcika),

II. helyezett az OKOS-ÖTÖS csapat (Miskolc),

III. helyezett a NAP-LOPÓK csapat (Miskolc) lett.

A zsűri értékelése alapján az első helyezést elért csapat részt vesz a 2017. november 23-án, a Hévízen szervezett országos vetélkedőn.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam