Közeleg mindenszentek és halottak napja

2017. 10. 27., p - 11:04
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyi polgárőrökkel egyeztetett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa.

Közeleg a halottak és mindenszentek napja. A temetőkben és azok környéken az elkövetkező néhány napon jelentősen megnövekszik a forgalom, amely sajnos vonzhatja azokat az embereket is, akik ilyenkor a zsúfoltságot és óvatlanságot jogsértések elkövetésére próbálják kihasználni.

A rendőrség a polgárőrséggel együttműködve, fokozott jelenléttel és figyelemfelhívással akarja a bűncselekményeket megelőzni. Ennek érdekében tartottak konzultációt a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért szervezet munkatársai 2017. október 27-én, Debrecenben.

Az egyeztetésen Bak István rendőr alezredes ismertette azokat a legjellemzőbb jogsértéseket, amelyek ezekben a napokban előfordulhatnak a temetőkben és azok környékén. A Bűnmegelőzési Osztály munkatársa kitért azokra a körülményekre is, amelyek lehetőséget teremtenek az elkövetők számára a cselekményük végrehajtására.

 

Az alezredes kérte a polgárőröket, hogy szolgálatuk ellátása során ők is hívják fel a temetőkbe látogatók figyelmét az alábbiakra:

 

-     a gépjárművekben ne hagyjanak jól látható helyen értéktárgyakat, a jármű ajtajait, és ablakait mindig zárják le,

-     kerékpárjukat az arra kijelölt helyen, lezárt állapotban tárolják,

-     lehetőség szerint kerüljék a túlzsúfolt tömegközlekedési eszközöket,

-     idős hozzátartozóikat rövid időre se hagyják magukra,

-     kerüljék a nagycímletű fizetőeszköz használatát a virágárusoknál,

-     kézitáskájukat zárt állapotban, szorosan fogják magukhoz,

-     pénztárcájukat, telefonjukat, irataikat lehetőleg kabátjuk belső zsebében tartsák!

 

A rendőrség munkatársa az áldozattá válás elkerülésének egyszerű lehetőségeit tartalmazó szóróanyaggal is ellátta a polgárőröket, azzal a céllal, hogy azokat a megemlékezők részére adják át.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam