Iskolai erőszak témakörében tartottak előadást
A Szegedi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója az ÁGOTA Közösségi Házban tartott előadást fiataloknak. A foglalkozás témája az erőszakos cselekmények voltak.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/leadk3_0.jpg?itok=qJag5QbH)
A szakember 2018. február 28-án 17 órakor tartotta meg előadását. A főként 12 és 17 év közötti kamaszokkal az iskolában, valamint azon kívül egyaránt bekövetkező erőszakos cselekményekről beszélgettek. A foglalkozáson megnézték a „Felbújtó vagy Bűnsegéd” című kisfilmet is, melynek tanulságait megbeszélték az előadóval. A programon részt vett fiatalok, nagy érdeklődést mutattak az utcai verekedések kapcsán megvalósuló bűncselekmények iránt is.