„Házhoz megyünk” Rimócon

2017. 04. 30., v - 08:30
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szécsényi Rendőrkapitányság szervezésében tartották meg ebben az évben az első rendezvényt Nógrád megyében.

Nógrád megyében 2017. évben is folytatódik a „Házhoz megyünk” elnevezésű országos bűnmegelőzési programsorozat. A projekt célja a megye lakossága biztonságérzetének további növelése. A rendőrség többek között a településen felállított információs pontokon segíti a lakosságot a biztonságos környezet kialakításában, ez által fokozva az állampolgárok önvédelmi képességét. A rendezvényeken egy-egy település lakóit szólítják meg a szakemberek és hívják fel mindenki figyelmét a veszélyhelyzetek elkerülésének lehetőségeire.  

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szécsényi Rendőrkapitányság bűnügyi szakterületen szolgálatot teljesítő szakemberei 2017. április 27-én Rimócon adtak prevenciós tanácsokat az érdeklődők számára.  A rendőrök a kerékpár tulajdonosoknak biztosították a helyszínen a „BikeSafe” rendszerben történő ingyenes regisztrációt. A rendszerben rögzített biciklik a későbbiekben visszakereshetőek, elősegítve ezzel, egy esetleges lopás esetén a bűncselekmények felderítését, valamint az eltulajdonított kerékpárok tulajdonoshoz történő visszajuttatását.

A program részeként a Szent István Általános Iskolában Kocsó-Kovács Zsuzsanna rendőr törzszászlós tartott előadást a felső tagozatos tanulóknak az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeiről, illetve a gyermekek sérelmére elkövetett jogsértéseket elősegítő tényezőkről. A diákok kérdéseire válaszolva az előadó beszélt a gyermekek által elkövetett jogsértések sajátosságairól és azok jogkövetkezményeiről is. 

A közel 100 fő részvételével zajló programsorozatot a délutáni órákban a Lakossági Fórum zárta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.