„Gondold át!”
Közel 150 középiskolás diák vett részt a bűnmegelőzési színházi előadáson Pécsett.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csatlakozva a Pécsi Törvényszék „Nyitott bíróságok” című Baranya megyei programjához 2019. február 22-én Pécsett, az Apáczai Csere János Nevelési Központ színháztermében rendezte meg közös bűnmegelőzési rendezvényét, a „Gondold át!” színházi performanszt.
A rendezvény célja, hogy a fiatalkorúak felismerjék a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetési formáit, ne váljanak elkövetőkké, illetve áldozatokká, továbbá a bírósági szervezettel, az igazságszolgáltatással kapcsolatban szélesítsék ismereteiket.
A közel 150 pécsi középiskolás diák a színpadon egy megtörtént kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményt láthatott, amit egy perszimuláció követett, a bűntetőeljárás szakaszait pedig narrátor ismertette. A színdarabot a közönséggel való interaktív beszélgetés zárta, amely során a diákok szabadon kérdezhettek a bírósági és rendőrségi szakemberektől.
A rendezvényt dr. Simon Krisztina, a Pécsi Törvényszék vezetőségének képviselője, valamint dr. Ambrus Zoltán rendőr alezredes, a főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője zárta.