Fiatalkori devianciák

2016. 09. 07., sze - 14:14
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács ülésezett Szekszárdon.

Szekszárdon 2016. szeptember 7-én 10 órakor rendezte meg soros ülését a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács.

 

Illés László r. alezredes a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács titkára köszöntötte az ülésen megjelent szakembereket. Dr. Szemelyácz János addiktológus a fiatalkorú devianciák, kiemelt figyelemmel a tudatmódosító szerek használatára címmel tartott előadást.

Juhász Gábor igazgató, a Szekszárdi Szakképző Centrum Ady Endre Szakképző Iskola és Kollégium vezetője a „Kábult diák, tehetetlen pedagógus” címmel tájékoztatta a résztvevőket az iskolások szerfogyasztásával összefüggő problémákról.

Az ülésen elhangzott előadásokat kiválónak értékelte Dr. Hatala József a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, majd tájékoztatta a hallgatóságot a bűnmegelőzés aktuális irányairól. Ismertette az NBT pályázati kiírását, illetve az abban rejlő lehetőségeket.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság toborzótisztje Böhm Rita százados tájékoztatta a tanács tagjait a határvadász-képzésről, valamint a meghívott tisztségviselőket felkérte, hogy támogassák a rendőrség toborzó tevékenységét, hogy az információk minél több irányból eljuthassanak a lakossághoz.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.