Előadássorozat az iskolán belüli erőszak ellen

2017. 02. 13., h - 08:38
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság szakemberei a megelőzést biztosító lehetséges megoldásokra hívják fel a figyelmet.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Nyíregyházi Rendőrkapitányság bűnmegelőzéssel foglalkozó munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak az iskolákon belüli erőszak elleni fellépésre. A témában prevenciós előadásokat tartanak a megyei középiskolákban, amelyeken a diákok mellett a pedagógusok is részt vesznek. A szakemberek azokra a lehetséges megoldásokra hívják fel a figyelmet, amelyek alkalmazásával megelőzhető, vagy adott esetben kezelhető a már létrejött konfliktushelyzet. A foglalkozásokat olyan gyakorlati példákkal színesíteni az előadók, amelyek lehetővé teszik a téma megértését. A cél, hogy ne valósítson meg sem a diák, sem a pedagógus olyan jogellenes magatartást, ami hivatalos eljárást von maga után. Az oktatási intézmények részéről folyamatos az érdeklődés a témában, a már megkezdett előadássorozat a jövőben is folytatódni fog.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.