Előadás igazi rendőrökkel

2016. 08. 05., p - 19:12
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyermekeknek tartottak bűnmegelőzési tájékoztatót a rendőrség szakemberei.

A Körösök Völgye Látogatóközpont által szervezett Detektívképző Tábor résztvevői 2016. augusztus 5-én érkeztek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Megelőzési és Tájékoztató irodájába, hogy igazi „detektívekkel” találkozzanak. A 7-11 év közötti gyerekeket táborozásuk befejező napján rendőrségi épületben, rendőrök fogadták, hogy kérdéseket tehessenek fel, az egész héten tanult ismereteiket rendőrökkel beszélhessék meg. Az előadáson egyenruhás járőr beszélt a munkájáról, napi feladatairól, akinek megnézhették az alapfelszereléseit, ruházatát is. A nap folyamán bűnügyi technikus közreműködésével készültek az ujjlenyomatok, közben a technikusi munka rejtelmeiről hallhattak kulisszatitkokat. Ezután bűnmegelőzési előadásokat hallhattak a nyár és a fürdőzés veszélyeiről, valamint arról, hogy hogyan lehetnek otthon biztonságban. Zárásként pedig a főkapitányság tevékenységét bemutató kisfilmet néztek meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.