Előadás egyetemistáknak Debrecenben

2016. 10. 14., p - 13:17
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egyetemi fakultáción tartott előadást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályvezetője.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a Debreceni Egyetemmel kötött együttműködés alapján rendszeresen biztosít előadót olyan tárgyak oktatásához, amelyek tananyaga illeszkedik a rendőrség különböző szakterületein végzett tevékenységekhez.

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán a hallgatók – fakultatív lehetőségként – közlekedésbiztonság és drog-prevenció tantárgyat is felvehetnek, amelyet a 2016/2017-es tanévben, mintegy 80 hallgató választott. Ezen tanóra keretében Dr. Juhász Zoltán r. alezredes bűnmegelőzési osztályvezető tartott vetítéssel egybekötött előadást a többségében jogász, igazgatásszervező, pszichológia, pedagógia és szociológia szakos hallgatóknak.

Az interaktív előadáson az egyetemisták tájékoztatást kaptak a megye közbiztonsági helyzetéről, a rendőrség tevékenységéről, a fiatalkori bűnözésről és a kábítószer-fogyasztással összefüggő bűncselekmények jellemzőiről, veszélyeiről, büntetőjogi következményeiről, valamint a megelőzés lehetőségeiről.

Az alezredes bemutatta a rendőrség biztonságra nevelő iskolai programjait, valamint kiemelt kockázati csoportok áldozattá válásának megelőzésével kapcsolatos rendőri tevékenységet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.